"Ujjé, a Ligetben nagyszerű, - Ujjé, hogy mulat a nép" - nyekeregte a verkli naphosszat, dúdolta Pest apraja-nagyja, fütyörészte a csirizes-maszatos suszterinas az utcasarkon, és a szeparé lefüggönyözött homályos fülkéjében is ezt énekelte újdonsült szerelme fülébe a gigerli.

Buckáira és posványaira libapázsitot és majorságot álmodva rótta útjait magányosságában az öregedő nagy költő, Arany János, mohos fái között a hajnali órákban a fűpamlagra heveredve otthonának érezte a másik nagy magányos poéta, Vajda János. Fogyatkozásairól elnéző gúnnyal emlékezik meg a melegszívű regélő, Jókai Mór, gyönyörűségeiről mélázó meghatottsággal ír a realista irónia nagymestere, Gábor Andor.

Innen lendült a világ minden nagyvárosának színpadára Liliom, Molnár Ferenc hintáslegénye, és a poéta doctus, Babits Mihály csavargói innen lesték a kényes lányokat és a suhanó hintókat. Megénekelte a mártírhalállal eljegyzett pesti költő, Fenyő László, akinek a füttyös, csibész Városliget jelentette a fényt lengető békevilágot, és tavának sötét vize fölé hajolva bámult az éjszakába a bánatosan érzelmes Szép Ernő.

Regényt írt róla Farkas Imre, a múlt század egy-egy romantikus figurájához fűzve a Liget történetének eseményeit, és vidám idillt lesett meg benne korunk éles szemű megfigyelője, Nagy Lajos. Tersánszky Józsi Jenő a Városligetben a padokon írta meg a "Kakuk Marci ifjúsága" első lapjait.

Gyakran vetette erre sorsa Rezeda Kázmért, a környéken kószált Arnold úr, "az utolsó pesti betyár", de kijárogatott ide Szindbád is. És a többi mind, írók és költők, akiket megihletett az égbolt kékje és a falomb zöldje, kiszabadulva a városi kőrengetegből, megtalálta itt a vágyott napfényt és a tiszta levegőt.
Festőinek, rajzolóinak se szeri, se száma.

A kisvárosból hirtelen világvárossá növekedett Budapest e sajátságos kis birodalmában barátságosan összevegyült a verkli és a templomi ének hangja, háromszáz holdnál alig nagyobb területén jól megfértek egymás tőszomszédságában a cirkusz és a Műcsarnok, a Vurstli és a sportpályák, a gyógyfürdő és az Állatkert. Történetében egymást követték a táborozások, békés kirándulások és májust ünneplő munkásfelvonulások.

A Dózsa György út, Ajtósi Dürer sor, Hermina út és a vasúti töltés által határolt terület a rákosi homoktengernek a város pereméig benyúló határterülete. A homok, a Duna-hordalék, a talajvíz, a természet erői évszázados küzdelmet vívtak a művelés eredményeivel. Ami növényzet megtelepedett rajta, gondozatlanul, védtelenül, kiszolgáltatva pusztult az elemek csapásai alatt. Növényzetét letarolták, az újra és újra betelepített fákat újra és újra kivágták. A Városliget szerelmesei hosszú, fáradságos munkával hozták létre azt a virágos-fás óriási kertet, amelynek szépségeit ma élvezhetjük. 

Kérjük, jöjjön velünk és tegyen egy izgalmas időutazást: nézzen körül a múlt idők Városligetében és tegyen egy sétát a mai Lizsében.

(Pereházy Károly: Városliget c. és Szalai Imre: Városliget c. művei alapján szabadon)