A háborútól elpusztult Liget nehezen tért magához. Szellemi, anyagi, fizikai erőfeszítések eredményeként vált ismét a főváros egyik legnagyobb történeti értékű parkjává. Sajnos területe 1945 után is tovább zsugorodott. Miként a Kosztolányi által megénekelt "Üllői úti fák" is áldozatul estek a forgalmi igényeknek, a Városliget is súlyos csonkulást szenvedett az évtizedek alatt kialakult arculatában. A túlméretezett felvonulási útvonal létesítésével kiszélesítették a Dózsa György utat, aminek enyhén szólva is több tucat fa esett áldozatául. A vásárváros ide helyezése is messzemenően korlátozta hagyományos használatát, és csak régtől szorgalmazott kitelepítésével (1972) nyerte vissza a Liget egykori területének jelentős részét.

"Cserébe" a kivágott öreg fákért két újabb értéket kapott a Városliget: a bemutató kertet és a Művészsétányt. A bemutató kertnek az volt a célja, hogy az iskolák szemléltető módszerrel oktathassák a diákjaikat és azok a pesti gyermekek, akik sok egyszerű és hétköznapi növényt sem ismernek, láthassák azt, amiről tanulnak. A növények neve kis táblákon magyarul és latinul is olvasható volt, minden növény néhány négyszögméteren került csak bemutatásra. Persze a kert telepítése alkalmával az ott levő fákat nem vágták ki, hanem táblával ellátva beillesztették a látnivalók közé. A bemutató kertet úgy telepítették, hogy abban a gyógynövények, gazdasági növények, gyomnövények, konyhakerti növények, fűszerfélék, szőlő, gyümölcs, egynyári virágok, vízi növények, mocsári növények és sziklakerti növények legismertebb fajtái megtekinthetők legyenek.

1951-ben, 140 évvel későbben, ahogyan azt Nebbien Henrik megálmodta, létesült a Művészsétány. A nemzeti kultúránk kimagasló alakjairól készült mellszobrokat később a Margitszigetre szállították, és azóta már számos új szobor gazdagítja az új helyen levő, de a régi gondolatból született sétányt.

A Közlekedési Múzeum szomszédságában Európában elsők között 1972-ben a vakok és csökkentlátásúak üdülésére hivatott zárt jellegű kert létesült. A 4000 m² elkerített és őrzött területen -, mely csak a vakok és gyengén látók számára látogatható - a tájékozódást a Braille-írással ellátott térképrendszer, valamint a korláttal ellátott kiemelt növényágyakhoz vezető különböző burkolatú utak és gyepfelület segíti. A növényekhez vezető út mellett korlát található és a korláton lévő bütykök vezetik el a vak embert a növényekhez. Az ágyásokba ültetett fűszernövényeket illatuk és tapintásuk alapján ismerhetik és különböztethetik meg.

Tőle nem messze épült az afféle - zebrákkal, forgalomirányító lámpákkal, járdaszigetekkel, padokkal felszerelt közlekedési játszókert - KRESZ-park, amely fővárosunk legnagyobb oktató parkja volt a 70-es, 80-as években, gyerekek ezrei tanulták meg itt a közúti közlekedés alapvető szabályait még jóval a jogosítvány megszerzése előtt. A rendszerváltozást követően a park gondozása, őrzése megszűnt, a park használhatatlanná vált. Az elektromos berendezéseket, valamint az alumíniumból készült KRESZ-táblákat és jelzőlámpákat tartó oszlopokat tőből kivágták. Az útburkolati jelek lekoptak, a padokat szétszerelték. Az elmúlt évtizedben sem a terület tulajdonosa, sem más intézmények, szervezetek nem tettek semmit a helyreállításért. 2007-ben A Szeretem Magyarországot Klub kezdeményezésére, egy példaértékű összefogás keretében szakemberek, vállalkozók és civil önkéntesek - a gyermeknapot megelőzően - felújították a Városligeti KRESZ-parkot.

A Körszínház 1958-ban nyílt meg Kazimir Károly kezdeményezésére a Thália Színház nyári játszóhelyeként. Előbb a Magyar Jégrevü Istvánmezei úti színházépületében kapott helyet, majd 1967-től 1989-ig a Városliget egyik vásári pavilonjába költözött át. Műsorán főként különös világú, epikus művek színpadi adaptációi szerepeltek (Kalevala, Rámajána, Gilgames eposz, Dekameron), amelyeknek bemutatásával a Körszínház a világszínház új irányzatainak egyik kísérleti színterévé vált. A Körszínház 1990-ben Globe Színház néven alakult újjá, főleg alkalmi rendezvények, diszkók, kiállítások helyszíneként, míg 2000. január 10-én hajnalban porig égett.

A Városliget szélén, a Damjanich utca tengelyében állt a Regnum Marianum templom. Miután a vallásüldözés keretében a Regnum Marianum tevékenységét betiltották, és az atyákat kiűzték a házból, 1951-ben, a felvonulási tér kialakítására hivatkozva döntés született, hogy a regnumi plébániatemplomot fel kell számolni. Még ebben az évben fel is robbantották. 

A Liget jelentékeny részét lefoglalta az évről évre megrendezett Budapesti Ipari Vásár. Néhány állandó jellegű csarnokot kivéve évről évre felépítettek, majd néhány hét elteltével lebontottak mintegy 200 000 m²-nyi pavilont. A Vásár ideje alatt gyakran 180 000 ember is megfordult egy nap a Ligetben. 1972-ben aztán végleg elköltözött a Vásár, átadva helyét a pihenésnek, kikapcsolódásnak.

Három műemlékről külön érdemes szót ejtenünk: Sztálin szobráról, Pátzay Pál Lenin szobráról (1965) és Kiss István Tanácsköztársasági emlékművéről.

Sztálin szobrának felállításáról 1949. december 20-án, két nappal Sztálin születésnapja után után döntött a Magyar Kommunista Párt vezetése. A 25 meghívott szobrász pályázata közül politikusokból és művészekből álló zsűri választotta ki Mikus Sándor Kossuth-díjas alkotó tervét. A szobrot eredetileg hat méter magasra tervezték, de végül nyolc méteres lett, a talapzat pedig még tíz méterrel magasabbá tette. A Dózsa György utat kiszélesítették, a háború óta romos Regnum Marianum templomot és a Városligeti Színházat pedig lebontották, hogy helyet és teret biztosítsanak a szobornak, amelyhez felvonulási tribünt illesztettek. A szobrot 1951 decemberében avatták, melyen nyolcvanezer ember vett részt. A hatalmas talapzaton csak Sztálin csizmái maradtak (a budapestiek ezután sokáig úgy nevezték a helyet: "A Csizma"), később persze már azok sem.

Lenin ércalakja a Városliget szélén, az úgynevezett Felvonulási téren, annak az útvonalnak a mentén állt, ahol "a piros betűs ünnepeken százezrek tettek hitet a lenini eszmék mellett". A szobor felállítását a Hősök tere szimbolikus meghosszabbításaként egy nagyszabású téralakítás első mozzanatának szánták. A szobor építészeti hangsúlyát a mögötte magasodó hatalmas, vörösmárvány-burkolatú pilon adta meg, melynek magassága a melléje szánt új Nemzeti Színház elképzelt párkánymagasságának felelt volna meg. A rendszerváltozás után átkerült a Szoborparkba.

Az első magyar munkásállam, az 1919-es Tanácsköztársaság központi emlékművének felállítása már az 56-os forradalom előtt napirenden volt, a megvalósítás azonban egészen 1969-ig húzódott. Elhelyezésének célja az volt, hogy az 1965-ben felállított Lenin-szobor párjaként a Felvonulási téren zajló politikai tömegrendezvények állandó díszleteleme legyen. Lenin mintegy rátekintett a világ második győztes proletárforradalmának szimbólumára. Méretének - akárcsak a Lenin-szobornak - a dísztribün helyére szánt új Nemzeti Színház épületarányaihoz kellett igazodni. A szobrász, Kiss István biztosra ment: egy emblematikus művet, Berényi Róbert híres 1919-es plakátját formálta szoborrá. A Liget fái közül kirohanó kolosszus látványa meglehetősen groteszk hatásúra sikeredett. Monumentális propaganda-kulisszaelem volt, amely sohasem tudott elfogadottá válni és beépülni a városképbe. A korabeli humor a "Fürdőmester szobra"-ként aposztrofálta, miszerint a fürdőmester a Széchényi Fürdőből ordítva rohan egy vendég után, kezében annak ottfelejtett törülközőjével.
A szobor eltávolítása (1990) óta a talapzat maradványa spontán emlékműként él tovább: keresztet emeltek rá a lerombolt Regnum Marianum templom emlékére.