Hogyan alakult a század elején a Városliget közönsége reggeltől estig, mondjuk egy tavaszi hétköznapon? Reggel 7-8 óra tájban megjelennek horkanó paripákon a lovas sport hívei, akik részére a ligeti körút belső oldalán lovagló út volt kijelölve. Ez a közönség arisztokratákból, politikusokból, miniszterekből, tiszti asszonyokból és sportlédikből állott. Az egyik miniszter felszedette a locsoló vízcsapokat is a lovagló út mentén, mert kényes lova megbotlott egy csapházban. Bérelhetett lovat bárki az Állatkertben, akinek erre pénze és kedve volt, mégis inkább a főrangúak zárt csoportja űzte ezt az egészséges és szép sportot. 

A lovasokat megvetéssel szemlélik a szellem emberei, akik a kora reggeli ligeti csendet és hangulatot az alkotás és tanulás céljára használják fel. Mindegyiknek megszokott, saját padja van és gyilkos szemekkel néznek arra, aki a közelükben letelepedik. Vannak közöttük peripatetikusok, akik körben sétálva magukban motyognak, gyakorolva az előadást, amellyel diákjaikat vagy hallgatóikat fogják lebilincselni. Színészek a szerepeiket tanulják, és közben csodálatos mozdulatokat tesznek, furcsa hangokat hallatnak. Megérkeznek a festők a közeli Epreskertből, lerakják állványaikat, kirakják festékeiket, hunyorognak, mutogatnak a szép tavaszi napsütésben, átmázolják a tegnapi vásznat, és életük nagy alkotásába kezdenek.
Mindez azonban nem sokáig tarthat, mert 10 óra tájban megérkeznek a Liget hangosabb, mozgékonyabb tulajdonosai, a gyermekek. A nörsz vagy dada tolta, húzta vagy cipelte a csemetéket. A lovasok már régen elhagyták a Ligetet, és erre az áramlásra a szellemi emberek is menekülnek.
A környező iskolákból vad üvöltéssel érkeznek a kamaszok, itt tartják meg a "lyukas órát". Lerakják a ruháikat kapufának, és kezdődik a növényzet kínzása, a futball. Az őrök tehetetlenek ezzel a lenyűgöző zabolátlansággal szemben.
Délfelé kiürül a Liget, elvonulnak a gyermekek, kismamák és nagymamák, hazamennek a piktorok, diákok. A délután első fele az iskolás gyermekeké, akik egész délelőtt a padokban zsibbasztották tagjaikat, ám most annál mozgékonyabbak. Vad rabló-pandúrok, indiánok vágtatnak a sétautakon, sőt keresztül-kasul mindenen. A délután második felében jönnek aztán a kis cselédek, akiket a századeleji költők megénekeltek. Itt várja őket az első fiatalember, itt várja őket az első csók, és ezért örökre felejthetetlen, gyönyörű vidék marad szemükben a Városliget.
A késő délutáni órákban volt a kocsikorzó a Stefánián, amely a század elején kezdett veszíteni a fényéből és jelentőségéből, és ahogyan a gépkocsi tért hódított a lovak felett, lassan meg is szűnt. Eleinte el voltak tiltva a gépkocsik a Stefániáról, hogy a lovakat ne ijesztgessék, csupán egy villanyerővel hajtott gépkocsinak volt szabad ezt a kiváltságos útvonalat használni.
Kigyúltak a gázlámpák a lámpagyújtogató hosszúnyelű szerszáma nyomán. A polgári elemek elhagyták a Ligetet, csak néhány önfeledt szerelmes nem tud elbúcsúzni. A nyári vendéglők felől cigányzene, sramli hangjai áradnak szét a fák között. A nyári színkör vendégei szállingóznak az előadásra. Az Állatkert esti etetésén felbőgnek az oroszlánok.
Éjszaka a Ligetben nem volt tanácsos a század elején sétálgatni, tudta ezt mindenki, és ezért elhagyatott, kihalt minden sétaút, csak gyanús alakok surrannak néha, vagy kemény léptű rendőrjárőrök cirkálnak. A Stefánián egy-egy fiáker "porcelán fuvart" bonyolít le lassú kocogással. Bezzeg a mulatók környéke annál élénkebb. Az Ősbudavár, Gundel, Vampetics egész éjszaka hangos. Az Angol Parkból gépzene hallatszik és időnként felújuló vidám sikítás jelzi a hullámvasút völgybe rohanását.

Meg is érdemli ezt a nagy látogatottságot és érdeklődést a Liget, soha olyan gondozott, ápolt és kertészetileg karbantartott nem volt, mint a századfordulótól a világháborúig.

Ebben az időben Batthyány platánfái már 100 évesek voltak, a rundó jegenyéi és platánjai 80 évesek, és akadt még egy pár a Stolc-féle akácokból. Két fűzfa is maradt még az első, 1757. évi telepítésből, az egyik a Műjégpálya bejáratánál, a másik az Iparcsarnok oldalában, ezek a mamut növények 143 évesek voltak. Sok bizonytalan korú hatalmas nyárfa, József főherceg által adományozott vadgesztenyék, mocsári fenyők díszítették a Ligetet, nem beszélve azokról az évszázados fákról, amelyek a kiállítás áldozatául estek. A Nagyfenyves is szépen fejlődött, fenyőfái ugyan még csak 25 évesek voltak akkoriban. A fákon kívül a cserjecsoportok és szóló cserjék különféle fajtája és alakja művészi elrendezésben gyönyörködtették a közönséget. Hordókban pálmákat is neveltek, amelyek nyáron a rundótól északra, a fővárosi tejcsarnok vidékén voltak kiültetve. A sok és ízléses virágágy az évszakoknak megfelelő egy- és kétnyári virágokkal, valamint évelőkkel olyan kertkultúrát mutatott, amilyet egy békében élő ország fővárosa produkálhat. A rundó rózsái a régi szakértők szerint példátlanul szépek és nemesek voltak.
A sétautak gondosan karbantartva, kavicsozva; a gyepszőnyeg öntözve, kaszálva; a padok, karszékek festve, lemosva mind azt hirdették, hogy itt a közönség kényelme, véleménye nem közömbös azok előtt, akik a Ligetet fenntartották.

A természeti kincseken kívül a művészeti alkotások emelték a vidékünk értékét. Ebben az időben sok szép szobor egészítette ki a környezet és az építészeti művek hatását. Ezek közül először is az ezredéves emlékműről kell megemlékeznünk. Tudjuk, hogy Schickedanz a Műcsarnok felépítése után 1900-ban felépíti a Szépművészeti Múzeumot, amely nemcsak impozáns épületével, hanem az abban foglalt műkincsek erkölcsi értékével is emeli a vidékünk nívóját. Hogy a tér és a sugárút le legyen zárva, a magyarság ezeréves európai múltját hirdető emlékművet állítottak a régi gloriett és a kiállítási főkapu helyére. Az emlékmű tervét Zala György és Schickedanz Albert készítették. Az emlékmű készítésében híres magyar szobrászok működtek közre.

1903-ban állították fel Ligeti Miklós gyönyörű szobrát a Széchenyi szigeten, szemben a Mezőgazdasági Múzeum főbejáratával. Anonymust ábrázolta gondolatokba merülve történetírás közben, arcát eltakarja a kámzsa, kezében íróvessző. A tó felé fordulva áll a kivándorolt amerikai magyarok ajándéka, a Washington-szobor. Alkotója Bezerédi Gyula szobrászművész. A clevelandi kivándorolt magyarok 1906-ban közadakozásból állították Amerika legnagyobb fiának emlékére. A clevelandi magyarok 1902-ben állították fel új hazájukban Kossuth szobrát, és hogy lojalitásukat mutassák új hazájuk irányába, azért örökítették meg Budapesten Washingtont.

1908-ban még két szobrot kapott a Városliget. Károlyi Sándor szobra Stróbl Alajos gyönyörű munkája a Vajdahunyad vár gótikus udvarán van elhelyezve. A másik szép szobor Ligeti Miklós alkotása volt, és Rudolf trónörököst ábrázolta vadászruhában, bal vállán vadászfegyverrel, nyakában távcsővel. 1913-ban kapta a Liget a Kristóf-szobrot. Bartha Miklós szobrát 1914-ben állították fel szintén a Stefánia úton, szemben a mai botanikus kerttel. Istók János volt a szobor alkotója.

Az értékes épületeken kívül tehát hét szobor és három szökőkút díszítette a Ligetünket fénykorában, az első világháború előtt.