Talán egyik Habsburg-ivadék sem tudott annyira közeledni a magyarsághoz, mint József nádor, II. Lipót király fia. A kalapos király 1795-ben küldte Magyarországra, és bizony érkezése alkalmával még osztatlan ellenszenvvel fogadta a magyarság. Mikor a pozsonyi országgyűlésen Árpád vérének és magyarnak vallotta magát, akkor a nemzet kezdte megszeretni. Pest szépítése és fejlesztése tárgyában 1865-ben részlétes tervvel és javaslattal állott elő. Véleménye szerint Pest szépítését nem a magisztrátusra kell bízni, hanem egy szépítő bizottságot kell összeállítani jó ízlésű és hozzáértő emberekből.

1808-ban meg is alakul és működni kezd a Bizottság, és ettől kezdve a Városerdő fejlesztése is hozzá tartozik. Igaz, hogy a Bizottság 24 pontba foglalt programja között az utolsó pont vonatkozik a Ligetre, de legalább van már gazdája. A Bizottság megkezdte a Városerdő szépítését. A Stolc- és Batthyány-telepítéseket kezdték kiegészíteni, a futóhomokos és kötetlen területeken ligeteket telepítettek. Mindez azonban egységes terv nélkül nyelte a pénzt, és kevés eredményt mutatott. Feltűnt ez József nádornak, és javasolta, hogy a Szépítő Bizottság tűzzön ki pályázatot. A nádor nem szerette városokon belül a fásított tereket, azzal azonban a nádornak is számolnia kellett, hogy az új Városerdőbe most már sok száz terézvárosi kispolgár járt ki. Vasárnaponként a silány kis Városerdő zsúfolva volt. A pesti közönség ezzel az igényével kikövetelte a Városerdő rendezését.

A pályázatra Nebbien Henrik francia származású kertész nagyszabású tervet dolgozott ki. A terv reálisnak nem mondható, de nagyon érdekes volt. A művész terve túlságosan szép és túlságosan költséges volt: Magyarország Népkertjét akarta megvalósítani.
Csodálatosan megálmodta Nebbien száz évvel előbb mindazt, ami végül is megvalósult. Leírásából szinte csak a Vajdahunyad vára hiányzik. Egy kis hidat is tervezett a művész, és a nagyobbik szigetre egy különleges kocsmaházat. Ennek a vendéglőnek majorjellege lett volna és ott friss tejet, túrót, sajtot szolgáltak volna fel a bornemissza vendégeknek. Ez a major meg is valósult később.

Pihenőhelyeket, lugasokat, vendéglőket, majorságot, gondolákat, játszótereket és egy nagy amfiteátrumot (stadiont) is  tervezett.  A közönséget zene, mutatványok, tánccsarnok, kivilágítás (világító szökőkút), tűzijátékok gyönyörködtetnék. Az utak művészi elrendezése a park varázsát növeli, nemcsak a gyalog sétálók részére tervez kényelmes sétautakat, hanem a lovaglók és a kocsizók részére is. Megálmodja a később világhírű kocsikorzót, amely a Stefánián pompázott.
A városból kisétáló közönség egy impozáns, de mégis egyhangú fasoron keresztül jut ki a Ligetbe, most a parkba belépve egy nyílt, meglepő tabló áll előtte, amely hosszú, utcához hasonló útjával ellentétben kör alakban tárul eléje. Ez a nagy rundó, amely nemcsak megvalósult a művész tervezése szerint, hanem máig is áll. A rundó elé díszes és pompázatos kapubejáratot tervezett.
A helynek korzó- és kocsikorzójelleget szánt a művész: aki ezt felkeresi, azért teszi, hogy lásson és őt is lássák. A rundó egy 80 méter sugarú kör, amelyet körfasor övezett, kívül platánokból, a koncentrikus belsőbb kör pedig nyárfákból állt. Nebbien a kört csaknem ugyanúgy tervezte meg, ahogyan az ma is látható.
Az amfiteátrumot, amelyben szabadtéri előadások, sportversenyek, sőt katonai díszelgések is rendezhetők, a Liget délnyugati sarkába tervezi meg, oda, ahol aztán a nyári szinkör fel is épült.
Nebbien nem keveri különféle növényekből a facsoportokat és cserjecsoportokat, hanem egynemű fákból és egynemű cserjékből alakít berkeket és ligeteket. Így alakít egyes helyekre erdeifenyő-csoportokat, platánligeteket, nyárfa- és hársligeteket. Mindezeket úgy helyezi el a területen kisebb-nagyobb foltokban, hogy természetesen hassanak, mégis kiemeljék azt az épületet, szobrot, amfiteátrumot, szigetet, amelyiknek a közelében díszelegnek.
A vendéglő zajos szórakozásaival ellentétben a komolyabb és műveltebb közönség részére egy csarnokot tervez ógörög szentély stílusban -, ahol biliárd, játékszoba, társalgó lenne -; Széchenyi előtt már kaszinót tervez.

Első feladat volt, hogy a Ligetben egy korszerű faiskolát létesítsenek, amelyből majd a díszfák és cserjék kiültethetők lesznek. Ehhez a faiskolához a magvakat a Margitszigeten gyűjtötték, ahol a nádor parkjában értékes fák és bokrok díszlettek. A kis szigetre a tervezett szép színes híd helyett egy dróthíd került. Ez a kis híd talán a Lánchídnak az őse volt, és 1865-ig állott a helyén, amikor már olyan életveszélyessé vált, hogy le kellett bontani. Erről a hídról a kisebbik szigetet elnevezték "Drót-sziget"-nek, amely e szellemtelen nevet addig viselte, amíg a mai Vajdahunyad vára fel nem épült rajta. (Hivatalosan Széchenyi-sziget volt már a neve 1861 óta, amikor Széchenyi halálának évfordulóján a legnagyobb magyarról elnevezték.)

Mindent olcsóbban, silányabban építettek meg, mint ahogy azt Nebbien tervezte, és minden lassabban valósult meg, mint ahogy azt a Szépítő Bizottság elhatározta. A szép, lázas kezdeményezés megint csak belesüllyedt a közöny mocsarába.
A század második évtizedének végével következett a nyárspolgárok álmos korszaka, a biedermeier kor, és az idegenforgalom, konjunktúra áttolódott Bécsbe. A Szépítő Bizottság is betokosodott, gyors iramban megkezdett tevékenységét folytatni nem tudta, elbürokratásodott hivatal lett belőle, amely minden tennivalót sokáig fontolva, nehezen intézett.