A Hősök tere déli oldalát a Műcsarnok foglalja el.
Az 1800-as évek végére a külföldi művészeti iskolákból, tanulmányutakról hazatért vagy már itthon tanult művészek alkotásainak bemutatására hiányzott a megfelelő épület. A Nemzeti Múzeum helyhiánnyal küzdött, a Magyar Tudományos Akadémia helyiségei nem igazán voltak alkalmasak.
Az 1861-ben megalakult Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1877-ben építette első palotáját az Andrássy út 69. szám alatt, ám ez hamarosan kicsinek bizonyult, ráadásul a világítási viszonyok is hagytak maguk után kívánnivalót.
Az Országos Kiállításra 1885-ben újabb műcsarnok rendeltetésű épületet emeltek, de ez inkább múzeumként működött, hamarosan le is bontották.
A Millenniumi Ünnepségek terve között szerepelt egy nagy, országos képzőművészeti kiállítás megrendezése, melyhez most már szükség volt egy új, korszerű Műcsarnokra. Az előkészítő bizottság a kiállító művészek száma alapján a szobrok elhelyezésére 900 négyzetméter alapterületet, a festmények részére 600 méter hosszú falfelületet tartott szükségesnek, egy szabadon álló épületben. A kormányzat egyetértett a javaslattal, és 300 ezer forintot ígért a megvalósításra. A főváros közgyűlése 1894. január 10-i ülésén megszavazta, hogy a kért 4000 négyzetméteres területet képzőművészeti célra, harmincévi időtartamra átengedi, évenként 1 darab húszkoronás arany ellenében. A szerződést október elején Kammermayer Károly polgármester és Eötvös Loránd kultuszminiszter írta alá. Időközben a képviselőház megszavazta az 1894. évi XXVIII. törvényt a költségek vállalásáról.
A épület megtervezésére nem írtak ki pályázatot, annak elvégzésével a képzőművészeti társulat közvetlenül Schickedanz Albertet bízta meg. Ő már az előkészítő bizottság megalakulása időszakában készített vázlatterveket, melyek szerint "az új műcsarnokot a háromhajós bazilika alapeszméje szerint kellene megoldani". Schickedanz ekkor társult Herczog Fülöp építésszel, aki főleg a technikai és gazdasági ügyeket intézte. Együttműködésük hosszú ideig - a Szépművészeti Múzeum felépítésének befejezéséig - tartott.
Az építési engedélyt 1894 októberében adták ki, az építés 1896 márciusára befejeződött. Az ezredévi kiállítás részeként május 4-én a király az épületet felavatta, és a benne rendezett első, 267 művész 1275 alkotását bemutató képzőművészeti kiállítást megnyitotta.

A Műcsarnok megépülése újabb építészeti, városépítési követelményt vetett fel. A millenniumi ünnepségek után, az ideiglenesen emelt épületek elbontását követően nyilvánvalóvá vált, hogy a Sugárút (Andrássy út) vége befejezetlen. Ennek megoldása érdekében a századfordulón szintén Schickedanz tervei szerint kezdték építeni az Ezredéves emlékművet. A tér azonban még így is féloldalas volt, az egyensúly csak 1906-ban állt helyre, amikor a Schickedanz-Herczog páros tervei szerint felépítették a Szépművészeti Múzeumot.
A tervezésnél irányadó követelmény volt a helyiségek egyszerű és tisztán áttekinthető csoportosítása, a belső felületek dísztelensége (hogy ne vonják el a figyelmet a kiállított tárgyaktól) és a jó megvilágítás. Az épület alaprajza egy háromhajós középkori bazilika, ahol a közel 20 méter széles főhajót és a 9 méter széles mellékhajókat nem oszlopsor, hanem tömör falak választják el. A középső hajóban lévő termek pedig nem a mellékhajók feletti ablakokon át, hanem a tetőn keresztül kapnak fényt.  A mellékhajók termei - egy kivételével - szintén felülről kapnak megvilágítást.

Az 51 méter széles és 111 méter hosszú épület homlokzatát a korai olasz reneszánsz klasszikus monumentális stílusában alakították ki, kőlábazaton álló pirogránittal keretezett nyerstégla felületekkel. A színhatás növelésére egyes helyeken aranyozást is alkalmaztak.
Az épület belsejének egyetlen díszített része az előcsarnok. Az osztópárkány feletti nyolc mező allegorikus, kisméretű faliképeit 1898-ban Lotz Károly festette.

Az első világháború alatt a Műcsarnokban hadikórház működött, állaga folyamatosan romlott.

A timpanon mozaikképe Haranghy Jenő kartonjai alapján 1940-41-ben készült, Szent Istvánt, a művészetek pártfogóját ábrázolja.
A második világháború folyamán, 1944 júniusában bombatalálat érte az épületet, az előcsarnok Aréna úti fala és a mennyezet egy része leomlott. Borsos László építész tervei szerint ideiglenes jelleggel helyreállították, és alkalmassá tették kiállítások rendezésére, illetve a súlyosan megsérült freskót Kákay Szabó György az 1950-es évek elején (az eredetitől eltérő stílusban) egészítette ki. Az előcsarnok festését 1994-ben Nagy Gábor az eredeti vázlattervek alapján rekonstruálta.
A 60-as évek elején átépítették, ekkor az alapokat megerősítették. Az épület átadásának 100. évfordulójára, 1995-ben a Műcsarnokot teljesen felújították. Ekkor új tereket, az alagsorban előadótermet, oktatóstúdiót alakítottak ki.

Forrás: Hajas György: Hősök tere, Istvánfi Gyula-Frank János: Műcsarnok (TKM füzetek 227)