Churchill, Sir Winston Leonard Spencer
1874-1965
Brit politikus, miniszterelnök 1940-1945 és 1951-1955 között. Kiemelkedő képességű államférfi, szónok és stratéga, a brit hadsereg tisztje. Élete egyedülálló számú és mélységű kutatás tárgya a brit és világtörténelemben betöltött szerepe miatt. Rendkívül termékeny író, történelmi tárgyú írásainak elismeréseként az irodalmi Nobel-díj birtokosa (1953).
Katonai pályafutása során Churchill harcolt a malakandi hadseregben az északnyugati határvidéken, Szudánban és Dél-Afrikában a második búr háborúban. Ebben az időben komoly ismertségre és hírnévre tett szert helyszíni tudósítóként. A politikai élet élvonalában eltöltött hatvan év során számos politikai és kormányzati pozíciót birtokolt. Az első világháború előtt kereskedelmi, majd belügyminiszterként szolgált liberális kormányokban. A háború idején több minisztériumot is irányított, így az Admiralitás Első Lordja, hadfelszerelési miniszter, hadügyminiszter és légügyi miniszter is volt. Rövid ideig katonaként is szolgált a nyugati fronton, ahol a Királyi Skót Lövészek 6. zászlóalját vezette. A két világháború között pénzügyminiszteri tisztséget viselt.
A második világháború kitörése után Churchillt ismét kinevezték az Admiralitás Első Lordjává. 1940 májusában az Egyesült Királyság miniszterelnöke lett, és ő vezette a tengelyhatalmak legyőzésére irányuló brit erőfeszítéseket. Beszédei óriási mozgósító erőt jelentettek a szövetséges erők és a brit lakosság számára egyaránt. 1945-ben, az elvesztett általános választások után az ellenzék vezére lett. 1951-ben ismét miniszterelnök lett, majd 1955-ben végleg visszavonult. Halála után állami temetésben részesült, amelyen rendkívül nagy számban vettek részt a világ vezető politikusai.
Dvořak, Antonin
1841-1904
Prága mellett született. Tizenegy évesen otthagyta az iskolát, hentestanulónak állt, de később németet tanult. Zenei érdeklődése azonban egyre inkább előtérbe került, orgona- és zongoraórákat vett. 1857-ben Prágában tanult egy egyházi orgonaiskolában, de hamar elsajátította a hegedülés tudományát is. Koncertekre járt, különösen Wagner és Schumann művei érdekelték. Az 1860-as években a Bohémiai Ideiglenes Színház zenekarában volt brácsás, Smetana vezénylése alatt. Anyagi gondok miatt tanításra adta fejét, ezért 1871-ben zenekari pályafutását befejezte és csak komponált: 1874-ben 15 művet nyújtott be az osztrák állami ösztöndíj pályázatára. Nyert, ami a készpénzen kívül Brahms bátorító támogatásával, később barátságával is járt. Dvořák ezután sorra mutatta be műveit, 1878-tól már a saját vezényletével. Sikert sikerre halmozott, zenéjét elismeréssel fogadták Európában, sőt Amerikában is. 1890-ben kinevezték a prágai konzervatórium kompozíciótanárává, majd rá egy évre ő lesz a New York-i Nemzeti Zenei Konzervatórium igazgatója. Három évig maradt Amerikában. Később visszatért Prágába, itt ismét elfoglalta konzervatóriumi állását, 1901-ben igazgatóvá nevezték ki. Ekkor írta szimfonikus költeményeit. Három év múlva, 63 éves korában hunyt el.
Kós Károly
1883-1977
Építész, író, politikus, könyvkiadó, grafikus. 1902-ben kezdte tanulmányait a budapesti műegyetem általános mérnöki szakán, 2 év múlva átiratkozott az építészetre. 1907-ben szerzett diplomát, s megkezdte építészi tevékenységét. Tervező munkájában az erdélyi népművészet (elsősorban a kalotaszegi népi építészet) és történelmi építészeti emlékek motívumait igyekezett felhasználni. Erdélyi építészeti kutató-vándorlásainak eredménye Erdély népének építőművészete c. műve. Maga illusztrálta Atila Királyról Ének c. balladás, históriás énekét (1909). 1912 telén Sztánán Kalotaszeg címmel lapot indított. 1916 végén megbízást kapott Károly király koronázása díszleteinek tervezésére és kivitelezésére. Ezután állami ösztöndíjasként Isztambulba ment tanulmányútra (1917-18). Hazatérte után a bp.-i Iparművészeti Isk. építészeti tanszékére hívták, mégis inkább visszaköltözött Erdélybe, Sztánára. Alkalmi grafikai-nyomdai munkákkal és sztánai birtoka művelésével kereste kenyerét. Szerepe volt az Erdélyi (későbbi nevén Magyar) Néppárt megalakításában. Regényei és elbeszélései tárgyát legtöbbször Erdély múltjából merítette. 1940-től a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola tanáraként működött, mezőgazdasági építészetet tanított. Továbbra is foglalkozott építészeti tevékenységgel, tervezett templomokat, Fejérden lakóházakat és nyaralókat, restaurált középkori épületeket. Tervei szerint kezdték meg Kolozsváron Mátyás király szülőházának restaurálását. 1944 őszén Kolozsvárra menekült, mert sztánai otthonát kifosztották, kéziratait elpusztították. Nyugdíjba vonulása után (1953) főleg irodalommal foglalkozott. A 14. sz.-i művész testvérpárról, Kolozsvári Mártonról és Györgyről tervezett regényét betegsége miatt nem fejezhette be. Építészként, grafikusként és íróként is maradandót alkotott. Grafikáit, sőt irodalmi műveit is az építészeti szemlélet, szigorú architektonikus szerkesztés jellemzi.
Liezen-Mayer Sándor
1839-1898
Festő. A győri reáliskolában végezte középiskolai tanulmányait, mellette a Nemzeti Rajziskolában is tanult. Itt készített rajzai hozták napvilágra tehetségét, s 1855-ben beiratkozott a bécsi Képzőművészeti Akadémiára, ahol tanára a főleg egyházi freskófestészettel foglalkozó Karl von Blaas volt. 1856-ban Münchenbe került, az Akadémia Antik osztályán tanult 1862-ig, majd Pilotyhoz, a müncheni iskola vezéralakjához került. Valószínűleg a Győrött is bemutatott Erzsébet és Mária királynők Nagy Lajos sírjánál című vázlattal (1862) nyert felvételt nála. Öt évig dolgozott itt, ekkor készült több ismert kompozíciója. Fő működési területét ezután a főleg nőalakok tetteit megörökítő történeti művek és a világirodalom jeles alkotásait megelevenítő illusztrációk jelentették.
1880-ban a stuttgarti Képzőművészeti Akadémia tanszékére hívták. 1883-ban a müncheni Akadémia történeti festészeti tanszékére került, ahol haláláig tanított. A kor nagypolgári, sőt udvari igényeit is kielégítő, reprezentatív képeket, vallási és történelmi kompozíciókat festett. Grafikái elsősorban illusztrációk Goethe Faust-jához és Schiller költeményeihez.
Szülővárosába többször hazalátogatott. Portrét festett Simor János győri püspökről, néhány vázlata megtalálható a Xantus János Múzeumban. Művei 1966-67-ben, 1972-73-ban és 1986-ban szerepeltek helyi kiállításokon. Születésének 100 éves évfordulóján emlékünnepséget rendeztek Győrött. Emléktábla és utca őrzi nevét szülővárosában.
Paál László
1846-1879
Festő, a 19. századi magyar művészet egyik legjelentősebb alakja. Középiskolai tanulmányait Aradon végezte. Itt ismerkedett meg Munkácsy Mihállyal, és részben az ő hatására kezdett festeni. Első mestere Böhm Pál volt. 1864-ben a bécsi akadémián Albert Zimmermann növendéke lett. Korai munkái az akadémizmus szellemében készült részletező formatanulmányok. 1869-ben állami ösztöndíjjal Münchenbe, majd 1870-ben Hollandiába ment. A régi holland mesterek tanulmányozása felszabadító hatással volt művészetére.
Munkácsy hívására Düsseldorfba ment, majd 1871-ben J. S. Forbes angol műgyűjtő révén rövid időt Londonban töltött. Itt ismerkedett meg Constable képeivel, amelyek hatására színei világosodtak. Munkácsy segítségével 1872-ben Franciaországba utazott és Barbizonban telepedett le. 1873-ban a bécsi világkiállításon Erdei út c. képével díjat nyert.
Festészetének kizárólagos témája a táj. Kedvelt motívumai az erdei utak, csöndes, kicsit misztikus hangulatú erdőbelsők. Ez vezette el a színes árnyékok és az atmoszferikus hatások tanulmányozásához, bár az impresszionizmus problémái nem foglalkoztatták. Művészete lényegében a barbizoni festészet törekvéseihez kapcsolódik, melynek stílusát sajátosan egyéni ízzel fejlesztette. Hosszú, súlyos betegség után a Párizs melletti charentoni elmegyógyintézetben fejezte be életét.
Hagyatékát Párizsban 1880-ban elárverezték. Képei csak későn, az 1902-ben megrendezett gyűjteményes kiállításával jutottak el Magyarországra, így hatása nem érvényesülhetett festészetünkben. 
Palme, Olof
1927-1986
Stockholmban született, nagyapja biztosítási vállalkozó és liberális politikus, parlamenti képviselő, apja egy biztosító cég vezérigazgatója. Palme egyetemi tanulmányait az USA-ban kezdte meg, 1948-ban visszatért Svédországba, ahol jogi diplomát szerzett.  Egyetemi tanulmányai alatt szociáldemokrata meggyőződésűvé vált. 1958-ban szociáldemokrata képviselőként bekerült az akkoriban még létező közvetett választású svéd felsőházba. 1963-ban kb. helyettes államtitkári rangban lett a kormányzat tagja, majd államtitkár, 1967-től pedig kultuszminiszter volt. 1969-ben miniszterelnök lett.
Az 1973-as választásokon pártja szűk győzelmet aratott. Palme miniszterelnökként jelentős szociáldemokrata reformokat vezetett be, növelte a dolgozók beleszólását a munkahelyi ügyekbe, valamint új alkotmányt fogadtatott el, amely teljesen kiüresítette a királyság intézményét, és az így pusztán szimbolikussá változott.
Az 1976-os választásokon a szociáldemokraták 40 évi kormányzás után ellenzékbe szorultak, és az 1979-es választásokon sem sikerült győzniük. Palme azonban továbbra is a szociáldemokrata párt vezetője maradt. 1982-ben a szociáldemokraták élén újra kormányra került, és folytatta szociáldemokrata irányultságú reformjait. 1985-86-ban konfliktusba került országa katonai vezetőivel, akik nem tartották elég erőteljesnek fellépését a Szovjetunióval szemben a Svédország elleni ? teljesen nem bizonyított ? szovjet tengeralattjáróval elkövetett határsértések, kémkedési ügyek kapcsán.
1986. február 28-án Stockholmban merénylet áldozata lett.
Vázsonyi Vilmos
1868-1926
A budapesti egyetemen szerzett jogi diplomát. 1894-ben megalakította a Községi Demokrata Pártot, s még ugyanebben az évben bekerült Budapest törvényhatóságába is. 1901-ben a budapesti Terézváros országgyűlési képviselőjévé választották (1918-ig volt országgyűlési képviselő). Ügyvédként több ügyet képviselt sikerrel, így 1904-ben a vasutassztrájk idején részt vett a kormánnyal való tárgyalásokon, majd védte a perbe fogott vasutasokat. 1917-ben az Esterházy-, majd 1918-ban a második Wekerle-kormány tagja volt, igazságügy-miniszterként illetve a választójogi törvény reformjával megbízott tárca nélküli miniszterként. 1918-ban, a polgári forradalom idején emigrált, csak a Tanácsköztársaság bukása után tért vissza Magyarországra. Nemzeti Demokrata Polgári Párt néven újjászervezett pártjával a legitimistákat támogatta. A frankhamisítási ügy parlamenti tárgyalásán a kisebbségi vélemény egyik szerkesztője volt. Emiatt súlyos támadások érték a szélsőséges körök részéről. Megromlott egészségi állapota miatt külföldi gyógykezelésre utazott, a Bécshez közeli Badenben halt meg.
Washington, George
1732-1799
Az Amerikai Egyesült Államok első elnöke, a függetlenségi háború győztes hadvezére. Elnöki tevékenysége előtt szerepet játszott az Egyesült Államok alkotmányának megírásában, majd később az elsők között írta alá a dokumentumot. Államának képviselője a kontinentális kongresszusokon, a másodikon a gyarmati seregek főparancsnokává választották. Jellemerő, elszántság, egyenesség tette népszerűvé katonái között, akiket sokszor vitt győzelemre, de vereségeket is szenvedett (New York, 1776). A háború után visszavonult birtokaira. Elnöke volt az alkotmányozó gyűlésnek, amely megalkotta az USA ma is érvényes alapdokumentumát (1787). Minden állam őt jelölte az USA elnökévé, e tisztséget két cikluson át töltötte be (1789-1797). Sokat tett az ország függetlenségének megszilárdításáért. Egyhangúlag választották újra 1792-ben, de második elnöki ciklusát számos személyes támadás keserítette meg. Ő alakította ki az amerikai elnöki intézmény formai kereteit, méltóságát sokan királyok utánzásának vélték. Híres "búcsúüzenete" politikai testamentum (1796), amely nagyrészt Alexander Hamilton munkája volt, s évtizedekre kijelölte az Egyesült Államok politikai útját. Birtokain élte hátralévő idejét, s az ország gyásza kísérte utolsó útjára: "Első volt a háborúban, első a békében, s első honfitársainak szívében." (Henry Lee).
Zichy Mihály
1827-1906
Festő, grafikus, a magyar romantikus festészet jelentős alakja.  Pesten jogi tanulmányokat folytatott, s egyidejűleg Marastoni Jakab festőiskolájának növendéke volt. 1844-ben Bécsbe került, itt készült első jelentős műve, a Mentőcsónak c. festménye.  1847-től Szentpéterváron a cár egyik rokonának rajztanára lett.  Batthyány Lajos arcképének megfestésével  hitet tett a szabadságharc eszméje mellett. 1850-től egy fényképésznél dolgozott retusőrként, miközben számos ceruzarajza, akvarell- és olajportréja látott napvilágot. A gatsinai vadászatról a cár megrendelésére 1853-ban készült rajzsorozata megszerezte számára az udvari művész rangot. Az udvari élet eseményeit megörökítő rajzokon kívül azonban a népélet ábrázolására is talált módot utazásai során. 1871-ben nagy európai utazásra indult, majd 1874-ben Párizsban telepedett le. A Párizsi világkiállításra festett "A rombolás géniuszának diadala" c. festményét merész, antimilitarista mondanivalója miatt a francia hatóság kitiltotta a kiállításról. 1881-ben elhagyta Párizst, s rövid nizzai, bécsi és zalai tartózkodás után visszatért Szentpétervárra. Ettől kezdve főleg illusztrálással foglalkozott. Ebben a műfajban alkotta legjelentősebb műveit. Madách Imre Az ember tragédiájának  és Arany János 24 balladájának illusztrációja  fakszimile kiadásban jelent meg. Ritka rajzkészséggel és drámai erővel elevenítette meg Lermontov, Gogol, Puskin, Madách, Arany és Petőfi műveit. Haladó eszméket tükröző alkotásainak mély politikai, filozófiai és erkölcsi mondanivalója biztosított rendkívüli és maradandó hatást.